Szülőként a legnagyobb öröm látni, hogy a gyermek tudatosan követi céljait, és láthatóan sikerrel készül az életre.

A célok azok, amelyek igazán motiválnak. Ha gyermeked látja, hogyan érhet célt először a kis dolgokban, később ellenállhatatlan lendülettel valósítja meg az élet nagy eredményeit! A sikeres életpálya a célok helyes kitűzésével kezdődik, ebben a könyvben pedig leírtam, hogy válasszon megfelelő célokat.

A Drogmentes Maraton híveként 16 évesen végigfutottam az országot, a drog ellen kampányolva. Azt láttam, hogy a fiatalok céltalanul bolyongnak, nagyon sokan a droghoz nyúlnak, és nincs konkrét céljuk. Ezért ebben a könyvben leírtam, mit kell tennie, hogy gyermeked valódi értékeket kövessen!

Ez a könyv megmutatja a fiataloknak, hogyan lehetnek sikeresek már holnaptól!

Helló Dienes Martin vagyok, azért írtam ezt a könyvet, mert szeretném, ha minél több fiatalhoz eljutna az üzenet, hogy igenis van lehetőségük sikeresnek lenni az életben! Nem kell mást tenni, mint első lépésben elolvasni ezt a könyvet, amelynek segítségével gyermeked nagyban megnövelheti annak az esélyét, hogy nagyszerűen boldoguljon majd az életben. Ha majd egyszer visszagondol, azt mondhassa:

– A legjobb döntéseket hoztam!

Olvass bele!

Egyik nagyon népszerű példa az ájfón esete, amire nagyon vágytam. Így szereztem meg:

Szóval kellett egy ájfón, ezért elővettem egy füzetet, és minden este beleírtam pontosan: „Van egy ájfón 7-esem, 2016. 12. 10-én, fekete színű, 32 Gb-os.” Pluszban még kitettem a laptopom hátterére, hogy mindig azt lássam. Mindennap dolgoztam érte, bevállaltam minden melót, ami szembejött velem.: nem használt, jó állapotban lévő cuccaimat eladtam, szórólapokat osztogattam a belvárosban, együttműködő partnereket kerestem cégeknek, amiért előre megbeszélt összegeket kaptam. Plusz ehhez még jött a megfelelő tanulmányi átlagomból befolyt összeg. Mindezt azért, mert tudtam, hogy mit akarok, és tudtam, hogy nagyon kevés időm van.

Érdekes, hogy 1 hónap múlva ott álltam kezemben az almás telefonnal fülig érő mosollyal, hogy: „Helló, szia, ájfónom van! Látod, tök jó vagyok! Látod?”

Ezzel csak azt szeretném mondani Neked, hogy ha minden nap leírod a céljaidat, dátummal, hogy mikor lesz meg, és teszel is érte, akkor Isten vagy! Nincs előtted semmilyen akadály, amit ne tudnál leküzdeni.

Akik már olvasták, így vélekednek

„Nagyon jól kibővítette az eddigi tudásomat és szemléletemet a célok fontosságáról. Mikozben olvastam azon is járt a gondolatom ,hogy ennek a könyvnek nagyon sok fiatalhoz kellene eljutni, akik most ebben a pillanatban is talán tudattalan állapotban lézengnek a városban célok nélkül.”

Kassai Donát

„Olyan alapvető igazságokat tanít a könyv, amelyekre értékekben bővelkedő életet lehet építeni, méghozzá közvetlen stílusban taglalva, fiatalos fordulatokkal. Biztos vagyok benne, hogy akkor járnánk legjobban, ha kötelező olvasmányként bevezetnénk az iskolákban.”

Gergely Gábor

„Nagyon tetszett! Ezzel kellett volna kezdenem az önfejlesztő könyveket. Nagyon tömören, nincs rizsa alapon elmagyarázza azt, amit nem tud elmagyarázni egy felnőtt egy tinédzsernek. Fantasztikus mit teszel az ifjúságért! Hajrá!”

Kasza Tamás

„Életem legjobb döntése volt, hogy megvettem! Nagyon elgondolkoztam néhány pontnál, és máshogy állok sok dologhoz mióta elolvastam. Köszönöm!”

Kovács Júlia

„A Nagy LÓ-VÉ-t csak ajánlani tudom mindenkinek. Egy inspiráló könyv, ami ráébresztett elég sok dologra, amit eddig nem pont úgy gondoltam vagy láttam. Mindenért küzdeni kell az életben, vagy ha el akarsz valamit érni, az ebben a könyvben jól le van írva.”

Molnár Janka

„Nagyon tetszett, ahogy átadod az életszemléletedet az olvasóknak, és megosztod velük a tapasztalataidat, továbbá tanácsot is adsz az élethez például a célok megvalósításához. Gratulálok az eddigi teljesítményeidhez és várom a következő könyvedet.”

Kovács Lilla

„A Nagy LÓ-VE egy rendkívül motiváló könyv, frappánsan megfogalmazott olvasnivaló. Egyszerűen és érthetően írja le az élet nehézségeit, és azt hogy ezeken hogyan is kell átlendülni. Minden napra tartogat egy kis löketet, hogy ne csak legyél a mindennapokban hanem cselekedj is!”

Nagy Dalma

„Nagyon jó munka. Ki nem állhatok olvasni, de ezt szívesen olvastam. Le se tettem addig míg el nem olvastam. Nagyon jók a szövegek, van ahol magamra is ismertem (jóban is, rosszban is). Nagyon tetszenek a fejezet címek is, főleg a “hogyan add el magad kilóra”. Gratulálok, nagyon jó könyv lett.”

Bócsi Milán

Így rendeld meg a könyvet!

A könyv ára 2500 Ft/db.    Szállítás díjtalan.

 

Töltsd ki az itt lévő űrlapot adataiddal, válaszd ki mennyi könyvet szeretnél, és rendeld meg! Ezt követően e-mailt küldünk neked visszaigazolásként.

 

Megrendelésedet gyorsan feldolgozzuk és eljuttatjuk a könyvet az általad megadott címre.

Adataid biztonságban vannak, harmadik fél számára nem adjuk ki azokat.
Ha küldünk is e-mailt, bármikor törölheted magad a címzettek közül.

Köszönjük, hogy megrendeled a könyvet!

Miért rendeld meg a könyvem?
* Remek irányt mutat
* Segít igazi célokat választani
* Megmutatja, mit kell tenni a sikerért
* Sőt, rávilágít, mi az igazi siker!
* Azonnal érthető, követhető módon
* Egyetlen estre új szemléletet ad.
* Mindezt a fiatalok nyelvén!
Miért rendeld meg a könyvem?
* Remek irányt mutat
* Segít igazi célokat választani
* Megmutatja, mit kell tenni a sikerért
* Sőt, rávilágít, mi az igazi siker!
* Azonnal érthető, követhető módon
* Egyetlen estre új szemléletet ad.
* Mindezt a fiatalok nyelvén!