Az az igazság, hogy nekem nagyobb segítségem volt, mintha egy felnőtt jött volna oda megírni nekem, hogy aztán Én arassam le a babérokat. Ennél körülbelül 100-szor nagyobb volt a segítségem, méghozzá egy olyan segítség, ami mindenki számára elérhető. Ráadásul a legjobbat nem is mondtam, hogy meg maradt máig is.

Ez az úgynevezett TUDÁS. Nem tudják elvenni, mindenki számára elérhető és mindig tudod használni. Komolyan fantasztikus!

A másik igazság, hogy Én már így 17 évesen elmondhatom magamről, hogy 8. éve tanulmányozok önfejlesztő könyveket és végzek önfejlesztő tanfolyamokat. Amikor pedig a könyvet írtam, akkor már 7. éve végeztem és az a 7 évnyi tanulás és önképzés valljuk be, elegendő ahhoz, hogy megírj egy könyvet a többi fiatalnak a célokról, a szándékról és arról ,hogy mégis hogyan érjék el a céljaikat Ők is fiatalon.

A tanácsom: tanulj, tanulj, tanulj! Képezd Magad! Ezt senki soha nem tudja elvenni tőled és mikor megtanulsz valamit, azután valamikor meg fogod köszönni, hogy azt megtanultad! Mert minden egyes tudás FONTOS lehet!

Remélem ezzel tudtam segíteni neked és remélem, tudtalak azzal motiválni, hogy már 17 évesen lassan egy évtizednyi önképzés van a hátam mögött.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a Mérfölkövet!

Kövess Instagramon: www.instagram.com/anagylove

Kövess Facebookon: www.facebook.com/anagylove

Kérdésed van? Írj nekünk üzenet!

6 + 4 =

Miért rendeld meg a könyvem?
* Remek irányt mutat
* Segít igazi célokat választani
* Megmutatja, mit kell tenni a sikerért
* Sőt, rávilágít, mi az igazi siker!
* Azonnal érthető, követhető módon
* Egyetlen estre új szemléletet ad.
* Mindezt a fiatalok nyelvén!
Miért rendeld meg a könyvem?
* Remek irányt mutat
* Segít igazi célokat választani
* Megmutatja, mit kell tenni a sikerért
* Sőt, rávilágít, mi az igazi siker!
* Azonnal érthető, követhető módon
* Egyetlen estre új szemléletet ad.
* Mindezt a fiatalok nyelvén!